Serge Gnabry
A fiatal Játékos akit ti kértetek
És itt az első olyan játékos a kit TI SZAVAZTATOK meg.
Volt még sok választás de Serge Gnabry 45%-al nyert.
Serge Gnabry alapjában véve egy Ghánai játékos, nemrég lett sikeresen Német álampolgár.
Pályafutását az Arsenalban kezdte, majd onnan vándorlót át Németországba, persze nem rögtön a Bayern-ben, hanem kisebb Német csapatokból jött át a Bayernben.
Mi a legjobb képesége?
És mi a legrosszabb?
Gnabry nagy előnye, hogy alapból nem is focistának indult., hanem meglepő módon először sprinternek készült, rendkívüli gyorsasága miatt. Ez a pályán is meglátszik, hogy amint labdát kap irdatlan gyorsasággal tudja vezetni, az üres tér felé.
DE ha csak a gyorsasága lenne, akkor nem lenne olyan kiemelkedő játékos, mivel több gyors játékos is van, akik még sincsenek Gnabry szintjén.
Ganbry gyorsasága mellet még fiatalsága ellenére nagyon technikás, sokszor látunk tőle a pályán hajmersztő cseleket vagy húzásokat, sokszor nagyon különlegesen oldja meg, a maga módján.
Legnagyobb hátránya neki is a csapat játék, a pályát igaz, hogy jól látja át, de konok, és ha nem úgy adják át neki a labdát ahogy ő akarja, akkor képes nagyokat hibázni.
Egyelőre jól érzi magát a Bayernbe, mivel sikerült bekerülnie a kezdőbe. És elég hosszú időre hosszabbítót a csapattal.
Röviden ennyi lett volna Serge Gnabry Ez itt a Football Arcok
Remélem tetszett ha igen akkor oszd meg ismerőseiddel
Mersinho de Gaucho Gonzalez